SANSZ Filmklub - Lejtőn

2017. március 29., szerda 17.0020.00
SANSZ Filmklub - Lejtőn
film

Kezdetét vette a SANSZ Filmklub XIX. sorozata!
Idén szeretnénk újraéleszteni azt a hagyományt, amely során a filmek után lehetőség nyílik majd egy kis beszélgetésre, vitára, az élmények megosztására, melyet a filmek vetítői kezdeményeznek majd.

A SANSZ Filmklub XIX. sorozatának a filmjei az emberi élet momentumait igyekszenek bemutatni. Fókuszban a gyermekkor, az ifjúkor örömei, válságai és az életet meghatározó, későbbi személyiségünket formáló pillanatai. Filmjeink az önfeledt pillanatok mellett bepillantást engednek a felnőtté válás folyamatába, a változásokba, a valakivé vagy valamilyenné érés metamorfózisába és a nehéz döntések okozta komorabb perceibe. Idei sorozatunkban a születés pillanatától haladunk és darabonként építkezve megyünk végig az emberi lét lépcsőin.

LEJTŐN /The Ledge/
(amerikai-német filmdráma, 101 perc, 2011)

Gavin Nichols egy háztető peremén áll, készen arra, hogy a mélybe vesse magát. Hamarosan a helyszínre érkezik Lucretti nyomozó is, hogy az öngyilkosjelöltet tervéről lebeszélje. Kiderül azonban, hogy az eset csöppet sem olyan egyszerű, mint, amilyennek látszik. Gavin nem önszántából szeretne véget vetni az életének: megzsarolta valaki. Ha a férfi nem ugrik a mélybe, a város egy másik pontján szerelmének kell meghalnia. (port.hu)