KÉP-SOR A kultúra értékei Pécsett

2014. szeptember 2., kedd 17.3019.30
KÉP-SOR A kultúra értékei Pécsett
előadás

A 2014. őszi előadások témája: "közösség - közös ős ég"

Az első előadás: 

Ókori tükör cserepek - az etruszk kapcsolat
Szentesné Frigyesi Piroska előadása

Az előadás tartalma röviden:

Az etruszkok világát gyakran a TITOKZATOS  jelzővel  illetik. Tanulmányaink során keveset hallottunk Európa első magas szintű műveltségéről, a  görögök  és rómaiak tanítómestereiről. A kutatók között vita tárgyát képezi, hogy honnan érkeztek képviselői, esetleg helyben alakult volna ki? A mai forrásokban általában azt olvassuk, hogy beolvadtak a Római Birodalomba, majd szinte nyomtalanul eltűntek.  Az előadás során áttekintjük az ó- és jelenkori kutatóknak, íróknak az etruszkok eredetére utaló megállapításait, melyek közül több utal a Duna-medencei és szkíta kapcsolatokra.
Több ezernyi írásemléket ismer a tudomány melyet sokan, sokféleképpen próbáltak és próbálnak megfejteni.  Az olasz kutatók véleménye szerint az indoeurópai nyelvet beszélő népek megjelenése előtt a Földközi tenger környékén egységes nyelvet beszéltek, bizonyos nyelvjárásbeli eltérésekkel. Lehet, hogy az etruszk írásemlékek ezt a nyelvet őrzik? Létezik-e élő nyelv, melynek segítségével kapcsolatot teremthetünk az ókorral és megérthetjük-e a több ezer éves üzeneteket? Elfogadhatjuk-e Alinei professzor úr megállapítását, miszerint az etruszkok nyelve a magyar nyelv egy ősi formája?
Apró elemekből próbálunk képet kapni és adni erről a különös világról.