Az Állampolgári Részvétel Hete - A Szegénység elleni küzdelem világnapja (Helyszín: Színház tér - Dominikánus Ház)

2011. október 17., hétfő 16.0019.00
Az Állampolgári Részvétel Hete - A Szegénység elleni küzdelem világnapja (Helyszín: Színház tér - Dominikánus Ház)
egyéb

A CEE Citizens Network egy 20 országot összefogó társadalomfejlesztő szerveződés, melynek fő céljai, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a kelet-közép-európai állampolgári kezdeményezések potenciáljára és hatására; hogy fejlessze az állampolgárok képességeit, növelje kapacitásait a helyi és országos ügyekben való hatékonyabb részvétel érdekében, és támogassa az alulról építkező közösségi kezdeményezéseket. A CEE Citizens Network 2005. május 12-15-én Belgrádban megtartott konferenciáján, a fenti célok érdekében úgy döntött, hogy szervezetének 17 tagországa, miden év szeptemberében egyidejű akciósorozatot kezdeményez, vagyis megszervezi az Állampolgári Részvétel Hetét. Az ÁRH Magyarország egyik legnagyobb civil eseménysorozata, amelyen több száz szervezet és intézmény, helyi, kistérségi, megyei esemény hívja fel a figyelmet az állampolgári részvétel és a helyi cselekvés fontosságára!

 

A 2011-es évre vonatkozóan az Állampolgári Részvétel Hete szervezői pályázatot írtak ki a Hét alatt megvalósuló események támogatására. A Nevelők Háza Egyesület, a Baranya Megyei Esélyegyenlőségi Iroda - Esélyek Háza, a Baranya Megyei Önkéntes Centrum és Az Emberség Erejével Alapítvány a Hét prioritásait szem előtt tartva adta be tervezett programjait a pályázatra, és nyerte el az országos első helyezést Pécsi Szál nevű projektjével, mely keretében valósul meg az alábbi két programelem is.

 

A szegénység néma?

2011. október 17-én,a Szegénység elleni küzdelem világnapján 16 órától, Pécsett a Színháztéren (esőhelyszín: Dominikánus ház) óriás Szociopoly társasjátékot szervezünk. Ebben a játékban bárki kipróbálhatja, mire is elég a segélyből, családi pótlékból, GYES-ből, fekete munkából szerezhető jövedelem. A játék során egy átlagos hónap napjain haladunk végig – némileg meggyorsítva az időt, kockadobások segítségével –, a játékosoknak a tartósan munka nélkül lévők jövedelmi viszonyai között kell túlélnie a hónapot (a bevételek és kiadások összegei hozzávetőleg megfelelnek a mai magyar valóságnak.). A köztéren zajló játékra döntéshozókat, a média képviselőit, szociális munkásokat és érintetteket (akik a rendezvény után is hangot adhatnak a szegénységgel kapcsolatos témáknak) hívunk meg. A nap folyamán több játékalkalmat szervezünk, így minden érdeklődő kipróbálhatja, miként tud gazdálkodni. (A játékot a Gyermekszegénység Elleni Programiroda fejlesztette ki, és engedélyezte a programon való használatát.)

 

Az 1. kör meghívott játékosai: Orsós Anita, Bergman Andrea, Moór Eszter (Pécs MJV ÖnkormányzataNépjólétiésSportBizottság elnöke), Ladányi Attila (Baranya Megyei Önkormányzat képviselője), Nyögéri Lajos (Pécs MJV Önkormányzat képviselője), Mokos Tibor (Pécs Tv főszerkesztője), Fábián Mária (újságíró), Gyenese Andrea (szociológus, újságíró), Gajdócsi Edit (szociális munkás), Goldmann Tamás (szociális munkás).

A 2. körben az utcán sétáló érdeklődőket szólítjuk és invitáljuk közös játékra.

 

Játékmesterek: Bass László játékfejlesztő (MTA Gyep Programiroda), Koska Éva, Gruidl Zsuzsanna (Esélyek Háza), Tasnádi Zsófia (Az Emberség Erejével Alapítvány)

 

„Ahol a gyerekek alszanak” activity felnőtteknek és fiataloknak16 órától a Színház téren (Esőhelyszín: Dominikánus Ház).

A játék során bepillantást nyerhetünk a világ különböző tájain élő gyerekek életébe, mindennapjaikba és vágyaikba. A játékosoknak meg kell találniuk a képen látható gyerekekhez tartozó szobákat és rövid leírást életükről és a körülményeikről, ha mindez sikerült a játékosnak a gyerekeket el kell helyezni egy világtérképen.

 

„Adj hangot neki!”: pódiumbeszélgetés az aktív részvételről és a szolidaritás mibenlétéről

Időpont: 2011. október 17. 17.30 Helyszín: Pécs, Dominikánus Ház (Színház tér 2.)

17.00 - 17.30 A Szociopoly kapcsán szerzett tapasztalatok megvitatása

 17.30 - 19.00 Az ÁRH hét keretében - Szólj Be(le)! elnevezésű üzenőfalakon - gyűjtött vélemények megismerése és beszélgetés az aktív állampolgárság és szolidaritás mibenlétéről

 

Meghívott beszélgetőtársak (felkérés alatt):

·         A Szociopoly játékosai

·         Szemes Melinda a Magyar Szegénységellenes Hálózat képviselője

·         Jónás Gergely Pécs MJV Önkormányzat civil referense

·         Nyirati András Az Emberség Erejével Alapítvány elnöke

·         dr. Kákai László egyetemi docens PTE BTK

·         Pletser Ágnes, tapasztalati szakértő, Kurt Lewin Alapítvány munkatársa

Moderátor: Peták Péter közösségfejlesztő

 

A program együttműködő partnerei: Pécsi Kulturális Központ, Murál Morál Mező, Pécsi Szín-Tér Egyesület, és az Esélykert Alapítvány.

Csatolt fájl:
  • application/msword ikonLetöltés (2011-10-12-arh.orias_szocioply_es_podiumbeszelgetes.doc)