A Pécsi Kulturális Kreatívok összejövetele

2013. szeptember 2., hétfő 17.0019.00
A Pécsi Kulturális Kreatívok összejövetele
előadás

MEGHÍVÓ

A Pécsi Kulturális Kreatívok Téged is szeretettel várnak a

SUMMERHILL DRÁMA című film vetítésére és az azt követő beszélgetésre a Summerhillben tanító Kékesi Szilviával (angol tanár - geográfus doktorandusz),
a Summerhilli Szabad Iskola reformpedagógiai kezdeményezéseiről.

 

A beszélgetést vezeti:
dr. Hajnal Klára, egyetemi adjunktus PTE TTK
dr. Kiss Tibor, egyetemi docens PTE KTK

 

Summerhill:

Az angliai Leistonban működő Summerhilli Szabad Iskola egy reformpedagógiai kezdeményezés. Az iskolában a kezdetektől fogva nem volt kötelező az órák
látogatása, és az iskolában egy széles jogkörű közös tanár-diák
önkormányzat működik. Az iskola az 1960-as években vált híressé az USA-ban
és Nyugat-Németországban az alapító, A. S. Neill "Summerhill - a radical
approach to child rearing" c. könyve nyomán.

Története:
A summerhilli iskola egy magániskola Angliában, Suffolk megye Leiston nevű
városában, kb. 160 km-re Londontól. Alexander Sutherland Neill alapította
1921-ben.
Az iskola épülete egy nagy telekkel és sok melléképülettel a Neill család
tulajdona. Neill halála után az iskola vezetését második felesége, Ena
Neill vette át, és vezette azt egészen 1985-ig. Azóta Neill egyetlen
gyermeke, az 1946-ban született Zoe Readhead az igazgató.
A skót A. S. Neill az 1968-as egyetemista mozgalom idején lett híres, mint
egy szokatlan, utánozhatatlan iskolaalapító és pedagógus. A summerhilli
iskola lett a tekintélyellenes nevelés megtestesítője, és mint ilyen heves
viták kereszttüzébe került. Az 1969 decemberében megjelent "Theorie und
Praxis der antiautoritären Erziehung" című könyv (A tekintélyellenes
nevelés elmélete és gyakorlata) 1970 szeptemberéig 500 000, mára több mint
1,1 millió példányban kelt el. 1967/68-ban Neill egy 75 éves öregember
volt, aki életművének legjavát a két világháború között "alkotta".

Módszere:
Az iskolában, amely bentlakásos, a 1930-as évek eleje óta minden szombat
este összegyűlnek a gyerekek és az iskolában dolgozó felnőttek (korábban
ilyen gyűléseket rendszertelenül, szükség esetén hívtak össze). A gyűlés
megbeszéli az iskolaközösség minden ügyét, és többségi szavazással dönt a
törvényekről és büntetésekről. Az iskola minden tagjának - a hatéves
gyerektől az igazgatóig - egyforma szavazati és megszólalási joga van, és a
meghozott törvények és büntetések is ugyanúgy mindenkire érvényesek.
Neill mindig hangsúlyozta, hogy gondolataira és módszerére legnagyobb
hátassal egy Homer Lane nevű amerikai barátja volt, aki 1925-ben hunyt el.
Homer Lane előbb az Egyesült Államokban, majd Angliában vezetett
gyerekköztársaságokat, ahova fiatalkorú bűnözőket vett fel. Homer Lane-en
keresztül kapcsolódott Neill a szabadelvű pszichoanalitikus pedagógiához.
Neill életműve része a századfordulón megindult társadalmi és pedagógia
reformmozgalomnak, amely a pszichoanalízisre alapozva akarta az
iskolarendszert, a büntetésvégrehajtást szocialista elveken megreformálni.
A gyerekköztársaságok egy része is ehhez a szabadelvű mozgalomhoz
tartozott. Neill ebben a mozgalomban töltött be fontos szerepet.
Iskolája alapítása előtt újságíróként kiadója volt egy reformpedagógiai
folyóiratnak és a kor egyik leghíresebb angliai reform-iskolájában
dolgozott, mint tanár. Első pedagógiai írásaitól az utolsóig egy ponton
volt radikálisabb, mint az összes többi pedagógus beleértve Montessorit is,
nevezetesen, hogy védte az egyéni szabadságot, az egyenlőséget, az
önrendelkezést minden tekintéllyel és kulturális normával szemben. Szemben
minden egyéb pedagógussal Neill nem volt hajlandó tudomásul venni a
szabadság mégoly burkolt megcsonkítását sem. Az, hogy Neill álláspontjával
sok ellenséget szerzett magának elsősorban azzal magyarázható, hogy nem
reformer volt, aki bizonyos problémákat akart megoldani, hanem az egészet
akarta radikálisan megváltoztatni. Az iskolarendszer alapjait tette
kérdésessé: a nevelés céljait, annak morális tartóoszlopait: a fiatalok
szabad szexualitását a házasság intézménye és a szexuális elnyomás helyett,
a vallást, az intézményeket: az egyházat, a hadsereget, az iskolát. Az
értékrendszert: az iskolai sikert, a képzést, a kultúrát, a szociális
státust, a nevelő tekintélyét, és módszereit, ezen belül elsősorban a
büntetéshez való jogot. A büntetést, félelemkeltest a büntetéssel való
fenyegetést nemcsak, hogy haszontalannak és károsnak, hanem egyenesen
bűnnek nevezte.
A társadalom, amelyet Neill a fennálló helyett elképzelt elsősorban az
egyéni szabadságra, az emberi egyenlőségre építene, a közösségi
önigazgatásra, amelyek összességet Neilldemokráciának nevezte, szemben a
társadalomra ma jellemző fő vonással, amely szerinte az uralomvágyra épül,
amely kifejeződik a társadalom legfontosabb tartópilléreiben: Tekintélyben,
hatalomban, a jogban a büntetésre, erőszakra. Mindezekből érthető, hogy
Neillt miért állítják úgy be, mint aki a laissez-faire nevelés apostola
volt. Nem veszik észre, hogy, bár Neill elvette a személyiség tervezett,
direkt formálását, másrészt azonban egy másik nevelési módszert állított
helyébe: a nevelő itt nem konkrét utasításokat ad, hanem közvetetten
(indirekt módon) struktúrákat épít, mint amit ebben a cikkben megpróbálunk
leírni a summerhilli iskolai önkormányzatának példáján. A nevelő nem
passzív, mint azt egy laissez-faire nevelőtől elvárjuk, hanem nagyon is
aktívan, építi, erősíti a rendszert, de ez nem közvetlen állandó
utasítgatással történik, hanem a struktúrák építésével, részvétellel a
mindennapi életben.

Irodalom:
A.S. Neill: Summerhill - A pedagógia csendes forradalma (Kétezeregy Kiadó,
2004)
Fóti Péter: Thomas Gordon viselkedési ablaka és A. S. Neill summerhilli
iskolájának demokratikus önkormányzata. In: Tani-tani, 2004/1-2. szám,
91-100. old.
Fóti Péter Útmutató rebellis tanároknak (gyerekeknek és szülőknek) (Saxum
Kiadó, 2009)