Közepes és kisprojektek 2014 - PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

2014. január 16., csütörtök
Közepes és kisprojektek 2014 - PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

 

A PÁLYÁZATI FELHÍVÁS CÉLJA

A kisprojektek célja a saját szűkebb (földrajzi, szakmai stb.) közösségük fejlesztése, aktivizálása a szervezet működésének területén/témájában: a pályázó szervezeteknek képessé kell válniuk arra, hogy helyi és általános közcélok érdekében saját erőforrásaikat jobban mozgósítsák a fent felsorolt területeken.

A közepes projektekben végrehajtott fejlesztésnek hozzá kell járulnia a civil szektor szélesebb körének megerősítéséhez: azaz olyan projektek részesülhetnek támogatásban, amelyek eredményei és hatásai modellértékűek, más szervezetek számára is hasznosíthatóak, előrelépést hoznak a civilek életében. A tapasztalatok átadása érdekében a pályázónak aktív kommunikációs és civil fejlesztő tevékenységet kell folytatnia.

KIK PÁLYÁZHATNAK?

A pályázatra olyan – Magyarországon bejegyzett – civil szervezetek (egyesületek, alapítványok és szociális szövetkezetek) jelentkezhetnek, amelyek megfelelnek a következő feltételeknek: önkéntes alapon szerveződő, közcélú, nem haszonszerzés céljából alakult nonprofit szervezetek, amelyek függetlenek a helyi, regionális és központi kormányzattól, közintézményektől, köztestületektől, politikai pártoktól, valamint for-profit szervezetektől. Az egyházi intézmények és politikai pártok nem tekinthetők civil szervezetnek.

A PROJEKTEK NAGYSÁGA ÉS HOSSZA

A közepes projektekre rendelkezésre álló támogatási keret 3 150 000 €, amelyből várhatóan összesen 45-50 projekt kap támogatást.
A kisprojektekre rendelkezésre álló támogatási keret 1 740 000 €, amelyből várhatóan összesen 85-95 projekt kap támogatást.

A projektek legfeljebb 21 hónap hosszúak lehetnek, minimum időtartam nincs. A projektek végrehajtását a támogatási döntés közzétételének napján (2014. július közepén) lehet megkezdeni.

A projektek zárásának legvégső határideje 2016. április 30.

A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK MENETE

A pályázatok mindkét kategóriában kétfordulósak: a rövid projektkoncepciók értékelése után továbbjutott pályázók kapnak lehetőséget a részletes pályázat kidolgozására.

Pályázni – mindkét fordulóban – a www.norvegcivilalap.hu oldal űrlapkitöltő programján keresztül lehet, a szervezet neve és e-mail címe megadásával történő regisztráció után, az on-line pályázati adatlap kitöltésével, a szintén ott található használati útmutató szerint. Az űrlapon jelölni kell, hogy a pályázatot mely területre nyújtják be! Ezeken kívül más kötelezően benyújtandó dokumentum nincs (hivatalos dokumentumokat az NCTA csak a szerződéskötéshez, illetve indokolt esetben az értékelés során kér a pályázóktól).

Kérjük, fordítsanak gondot az űrlap kérdéseinek értelmezésére, és válaszaikban fogalmazzanak tömören és egyértelműen. Kerüljék az általános megfogalmazásokat, legyenek lényegre törőek, segítsék mondanivalójuk megértését! Amennyiben az űrlapkitöltő program használatával kapcsolatban technikai problémák merülnek fel, kérjük, bátran forduljanak a lebonyolító alapítványok munkatársaihoz (l. alább).

AZ ELSŐ FORDULÓS PÁLYÁZATOKAT 2014. JANUÁR 13-TÓL, FEBRUÁR 27-ÉN 18 ÓRÁIG LEHET BENYÚJTANI ELEKTRONIKUS ÚTON.

A teljes pályázati felhívás és útmutató elérhető az NCTA honlapján a Pályázati dokumentumok menüpont alatt.