Elbírálták a 2014. évi nemzetiségi célú pályázatokat

2014. január 13., hétfő
Elbírálták a 2014. évi nemzetiségi célú pályázatokat

A Magyarország területén élő nemzetiségek nyelvének, kulturális hagyományainak, szellemi és tárgyi örökségének megőrzéséhez és méltó ápolásához, identitásuk erősítéséhez nagymértékű segítséget nyújt a Kormány.

A mostani döntés értelmében a nemzetiségi civil szervezetek működésére 110 millió forintos keret áll rendelkezésre 278 nyertes pályázó részére. Szintén 110 millió forint fordítható 563 nyertes pályázat keretében szellemi és tárgyi emlékeik ápolására, valamint kulturális rendezvények megvalósítására. Az anyaországok közreműködésével megvalósuló nemzetiségi pedagógus-továbbképzésekre 7 nyertes pályázat között 10 millió forint kerül felosztásra.

A Kormány továbbra is felelősséget érez a nemzetiségi kultúrák értékeinek megőrzése, megélése és fejlesztése iránt. Ezt az elkötelezettséget támasztják alá a most megítélt támogatások.

A döntési lista a mellékletben tekinthető meg.

(Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság)