Bohócot Karácsonyra!

2014. november 19., szerda
Bohócot Karácsonyra!

A Bohócok a Láthatáron Csoport 2010 óta járja Magyarország szegény területeit gyerekeknek szóló előadásokkal és közösségi programokkal. Kiemelten fontosnak tartják, hogy eljussanak hátrányos helyzetben élő gyerekekhez és közösségekhez. Céljuk a társadalmi figyelem ráirányítása akut társadalmi problémákra, ezáltal növelve a szolidaritást és az érzékenységet egymás iránt egyéni is közösségi szinten is. Több mint 150 előadásukat eddig 16 000 néző látta.

Ma Magyarországon nagyon sok gyerek nő fel anélkül, hogy egyszer is látott volna színházi előadást. Ők ezekhez a gyerekekhez szeretnénk ellátogatni. A "Bohócot karácsonyra" című kampányuk célja, hogy egy decemberi turné alkalmával előadásaikkal és játékos foglalkozásaikkal eljussanak 4 baranyai településre: Besencére, Gyöngyösmellékre, Kővágószőlősre és a közigazgatásilag Pécshez tartozó Somogyba. Ezekben a településekben az a közös, hogy mindenhol nagy számban élnek olyan nehéz sorsú családok, akik mindennapjait alapjaiban meghatározza a szegénység, a munkanélküliség és a kirekesztettség. Természetesen a színház és a játék önmagában nem hozhat változást a családok élethelyzetében. Ugyanakkor minden együttlét és apró, örömteli pillanat egy kicsit megállíthatja az időt. Mosolyt csal az arcokra, felszabadít és erőd ad. A „Bohócot karácsonyra” program által ezt az élményt adhatjuk közösen ajándékba.

A kampány a következő linken keresztül érhető el és támogatható: http://www.adjukossze.hu/kezdemenyezes/BOHOCOT_KARACSONYRA
A felajánlásokat december elejéig várják.