Az EGT és a Norvég Civil Támogatási Alap akciópályázata

2013. december 17., kedd
Az EGT és a Norvég Civil Támogatási Alap akciópályázata

AKCIÓPÁLYÁZAT

A PÁLYÁZATI FELHÍVÁS CÉLJA

Rövid kampányok vagy egyszeri megmozdulások, társadalmi akciók és közös fellépések szervezésének és lebonyolításának támogatása. A támogatható tevékenységek témái az alábbiak lehetnek:

az emberi, állampolgári és kisebbségi jogok érvényesítése (elsősorban etnikai, vallási, nyelvi, valamint szexuális orientáció alapján), esélyegyenlőség
a rasszizmus, az idegengyűlölet, az antiszemitizmus, a homofób viselkedésminták és a szélsőségek visszaszorítása
a megkülönböztetés és kirekesztés helyett a tolerancia, a multikulturalizmus, a társadalmi befogadás és sokszínűség erősítése
a szegénységből és társadalmi egyenlőtlenségekből adódó problémák megértése, enyhítése, megoldása (különös tekintettel a roma népesség helyzetére)
a nemek közti egyenlőség elősegítése; továbbá a nemi és családon belüli erőszak, valamint az emberkereskedelem visszaszorítása
Előnyt élveznek azok a pályázatok, amelyek a fenti ügyeket (közülük egyet vagy többet) a gyűlöletbeszéd és a gyűlöletcselekmények elleni fellépés felől közelítik meg.

Olyan akció- és kampányötleteket várunk tehát, amelyek a fenti területek valamelyikén jelentkező konkrét problémákra hívják fel a figyelmet és eredményesen lépnek fel azok megoldása, a fennálló helyzet megváltoztatása, javítása érdekében. Előnyben részesülnek a minél változatosabb, egyebek között modern online eszközöket alkalmazó kezdeményezések és/vagy a más módon kreatív, innovatív, de bizonyíthatóan hatékony megoldások.

KIK PÁLYÁZHATNAK?

A pályázatra olyan – Magyarországon bejegyzett – civil szervezetek (egyesületek, alapítványok és szövetségek) jelentkezhetnek, amelyek megfelelnek a következő feltételeknek: önkéntes alapon szerveződő, közcélú, nem haszonszerzés céljából alakult nonprofit szervezetek, amelyek függetlenek a helyi, regionális és központi kormányzattól, közintézményektől, köztestületektől, politikai pártoktól, valamint for-profit szervezetektől. Az egyházi intézmények és politikai pártok nem tekinthetők civil szervezetnek.

A PROJEKTEK NAGYSÁGA ÉS HOSSZA

A pályázati felhívás keretében az egy projektre elnyerhető összeg legalább 1000 €, legfeljebb 5000 €, és projektek futamideje pedig legfeljebb 1 év lehet (alsó korlát nincs). Az Alap maximum a teljes költségvetés 90%-át finanszírozza, tehát a pályázó szervezetnek a költségvetés legalább 10%-át kell önrészként biztosítania. Az akciópályázatok támogatására rendelkezésre álló teljes keretösszeg 285 000 €.

A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK MENETE

Pályázatot benyújtani a felhívás megjelenésétől számítva folyamatosan lehet, az egész év során 2014 végéig, illetve a keret kimerüléséig.

A teljes pályázati felhívás és útmutató elérhető az NCTA honlapján a Pályázati dokumentumok menüpont alatt.

A Jó gyakorlatok menüpont alatt inspiráló példákat gyűjöttünk össze.

Forrás: http://norvegcivilalap.hu/